2017. július 18., kedd

...

Ahhoz képest, hogy ma nem dolgoztam, bakker... reggel elmentem végre a fizikoterápiás kezelésre, ami nagyon jó volt. Aztán elmentem a Bazilikához és ittam egy tejeskávét. A kávézóban szóvá tettem, hogy nincs magyar kiírás, és végül is az ott dolgozókkal ki is beszéltük, hogy ez mennyire helytelen, hogy Magyarországon egy kávézóban ne legyen magyar árlista, függetlenül attól, hogy turista központ-e vagy nem. Szerintem szégyen, hol van még ilyen ország, amely a saját tagjait veszi semmibe?

A kávé isteni volt, a személyzet nagyon kedves, én meg nagyon szőke, mert kaptam a pohárra kartont, hogy ne legyen forró (elvitelre kértem) és persze nem tudtam ráhelyezni, a végén a lány még arra is figyelmeztetett, hogy vigyázzak, a nyelvem ne égjen meg.
Mivel a kávézó teraszán még sok hely volt, így úgy döntöttem, hogy mégis ott fogyasztom el a nedűt.

Volt egy betervezett célom is. Ott, a közelben dolgozik valaki, aki nagyon ellenem van és mindenáron ártani akar nekem, úgy, hogy csak közvetve ismer (ergo személyesen nem), és ez nem csak pletyka szinten nyilvánult meg, hanem konkrét, aljas tettekkel... nevezzük nevén a dolgot, mentálisan bántalmaz(ott), de a mentális bántalmazásának is nagyon súlyos következményei voltak... . Voltak álmatlan éjszakáim miatta, rengeteget sírtam, sőt, még telefonszámot is kellett cserélnem, totál kikészültem lelkileg attól, amit művelt... Döbbenet, hogy mekkora károkozást engedtem egy gyakorlatilag vadidegennek.
De szerencsére én ebből is tanultam és ezt is a saját fejlődésemre használtam fel. A mentális bántalmazás engedélyezése az én döntésem.
Bár ő a mai napig személyes megszállottam, én már változtam és változtattam. Elkezdtem úgy tekinteni rá, az az ő világa, az ő valósága, és nekem nem kell azonosulni vele, és nem más az egész, csak az ő érdekes nézőpontja, és valójában nem árthat nekem, ha én azt nem engedem. A gyengeségemből erőt kovácsoltam.
De úgy éreztem, hogy a végleges lezáráshoz szükséges az, hogy elé álljak és felszólítsam arra, hogy nézzen a szemembe.
Egyszer már egy buszon együtt utaztunk, ahol ő nem ismert meg engem (pedig még meg is löktem), de akkor rosszul lettem a közelségétől, pánikrohamot kaptam....
Sajnos a jelenlegi tervem csak félig sikerült, ugyanis amikor érkezett, mire odamentem volna hozzá, már bement az épületbe, ahová nem akartam utána menni, hiszen nem balhét akartam, csak azt, hogy a szemembe nézzen. Ettől függetlenül az akciót sikerélményként könyvelem el, ugyanis megjelenésétől nem ugrott görcsbe a gyomrom, nyugodt és magabiztos maradtam és energiával teli. Sőt mi több, megkönnyebbültem, ami csodálatos érzés és azt jelenti, ismét megszabadultam egy negatív korszakomtól.

Ezután elvégeztem a mai napra tervezett próbavásárlásokat, majd a barátnőmmel töltöttem a napot és ünnepeltünk egész nap. Nálunk ez egy szokás, minden jó történést megünnepelünk, és ez nem alkoholos dorbézolást jelent, hanem azt, hogy mindig azt mondjuk "most ünnepelünk" és az akár egy pohár málnaszörppel is megtörténhet, hogy koccintunk a velünk történő csodás dolgokra, és most is volt bőven mit megemlíteni. Beültünk a Duna-parton a Bálnába, majd felsétáltunk a Gellért-hegyre egy-egy doboz frissítővel és az árnyas fák alatt beszéltünk ki minden témát, ami egy nőt érdekelhet, ami egy barátságban felmerülhet.

Szép és jó dolog, hogy voltam ma a kezelésen, de sajnos megint sikerült megerőltetni a bokámat a sok sétával és gyalogolással, jó nagy hiba volt.

peace

Elméletben mindenki tudja, hogy a másik róla alkotott véleménye személyes meggyőződésből fakad és vígan mondják "lesz.rom ki mit gondol rólam", az is elképzelhető, hogy így is gondolják. Ám úgy vélem esténként ennél jóval többen pityeregnek, forgolódnak álmatlanul a másik véleménye miatt, mert mégis azonosultak vele... én is ilyen voltam, elfogadtam mások véleményét, lesz.tam, ám mégis tudat alatt azonosultam velük, ezáltal okoztam magamnak pityergős perceket... ám most végre eljutottam arra a szintre, hogy már máshogy cselekszem... elfogadom mások véleményét, de ezzel egy időben tudatosítom magamban, hogy az ő világuk nem az enyém, az ő valóságuk nem kell, hogy az én valóságom legyen.
Mindenki a saját életét, valóságát, meggyőződéseit, korlátait, félelmeit éli, nem kell, hogy a világok keveredjenek, hogy emberek átrántsanak a saját, nekem nem tetsző világukba, mert abból mindig káosz van és általában én szívom meg - saját terepen legyőznek a rutinjukkal.
Ez nekem jelentős előrelépés, azt hiszem ma meg is ünnepelem, hogy elértem és végre tényleg elértem ezt a mérföldkövet.
"Ki minek gondol, az vagyok ANNAK" :)

2017. július 17., hétfő

a mai nap margójára

Ma reggel még úgy éreztem magam, mint szélbe dobott puzzle készlet, sose rakom össze magam, de aztán a meditáció segített és az, hogy az asztalra csaptam: márpedig ez nem az én világom, gyerünk Univerzum mutasd meg, mi jóval tudsz kárpótolni!
Délutánra eljutottam arra a szintre, hogy hű meg ha és aztamindenit! Nagyon sok jó dolog történt velem. Például az, hogy holnapra ismét kaptunk egy plusz szabadnapot, mert xy jön látogatóba, és a dolgozók nem kívánt személyek odabent, egy próbavásárlást megcsináltam ma, kb. két perc alatt végeztem, a vonaton kaptam egy nagy, szeretettel teli ölelést, amire nagy szükségem volt... de sorolhatnám tovább és tovább a mai nap csodálatos történéseit. Hogy lehetne ez még ennél is jobb?

Ja, amúgy ti tudtátok, hogy van olyan, hogy "székletdonor"? Az orcakönyvön láttam egy felhívást, hogy ilyet keresnek, én először és másodjára sem hittem a szememnek, hogy ilyen létezik, de utánanéztem és létezik.

Mivel úgy van a nyár, hogy egy hét munka, egy hét szabi, a mostani hetem a munka(hely)en töltöm. Szerencsére most is érvényes a könnyített műszak, és szerencsére a főnök még nem tűnt fel. Így kibontakozhatok - blogokat olvasok, írhatok végre bejegyzéseket (hehe), tanulhatok, inspirálódhatok.  Szerencsére nagyon hasznosan el tudom tölteni az időmet.

Munkaidő után pedig ismét mehetek próbavásárolni. Az első kifizetések már megérkeztek a számlámra, tehát fizetnek rendesen, úgyhogy érdemes csinálni.

Most már csak arra kell választ találnom, hogy vajon miért jönnek velem szembe tömkelegével a párkereső honlapok? Az kellene még nekem, hogy ne unatkozzak... jaaa.... nem is unatkozok.
Mingyá' körbeveszem magam fokhagymával, meg Bibliával meg keresztekkel, hogy védelmezzenek.

gasztro

Kaptam ajándékba két nagy tököt. Mivel tökgyalum nincs otthon, így elkezdtem agyalni, hogy mit is kezdjek vele... nézegettem a neten a recepteket, de egyik sem hatott meg... nos, a vége az lett, hogy egyikőjüket felkockáztam, jénaiba tettem, tejfölből, krémsajtból, tejből és carbonara porból szószt készítettem hozzá, ráöntöttem úgy, hogy teljesen befedte a tököt, a tetejére reszelt sajtot szórtam és megsütöttem... enyhén szólva is bitang jó lett. A szósz a sütéstől krémsűrűvé vált, és kihűtve is mennyei finomság lett belőle.
A magokat meg jól eltettem, hogy legyen jövőre nekem is.

...

Amikor kiesek az egyensúlyomból, egy meditáció mindig segít. Belépek a jelen pillanatba, mint egy védelmező burokba és tudatosítom magamban, hogy a múlt már elmúlt, a jövő pedig még nincs itt, felesleges a jelen pillanaton kívül bárhol időzni. A jelen pillanat az egyetlen, ahol biztonságban vagyok... ilyenkor kitágul a tér, elcsitul a vihar, megnyugszik a lelkem.

???

Miért mindig a bántalmazott gondolkodik azon, hogy mit rontott el? (teljesen mindegy, hogy milyen jellegű bántalmazásról van szó...)

2017. július 16., vasárnap

összetörve

Van az a mondás.. a mindenki magából indul ki.. mennyire igaz.. én mindig a jót feltételezem az emberekről. Hogy képesek változtatni és változni. Hiszek a szeretet erejében, hogy nincs rossz ember, csak kevés szeretet... de időnként én is tévedhetek. Bár ez az én világképembe nem fér bele és nehezen dolgozom fel, ha valaki bánt vagy elárul, de... valamennyire megtanultam már kezelni. Csak amikor egy szívemnek kedves kényszerít térdre, akkor fáj, nagyon fáj... kisírom magam és közben arra gondolok, annyi minden történt velem már az életben... erős vagyok és most, megint erősebb lettem... van választási lehetőségem.. vagy még inkább visszahúzódok és valóban, most már soha, senkinek nem szavazok bizalmat, vagy... maradok az, aki vagyok. És tudom, maradok az, aki vagyok, mert nem tudok másmilyen lenni.. csak hinni tudok, csak hinni...
Kicsit összetörtem... az én valóságom annyira más, mint másoké...

2017. július 14., péntek

más/világ...

Jajj, de nem szeretem a seggszájú embereket. Speciel a gyomrom fordul fel tőlük és ha rajtam múlna, a Tajgetosz törvényét alkalmaznám rajtuk (is).
De sajnos azt nem lehet, így mit tehetnék, elfogadom, hogy ilyen is létezik, és próbálom úgy felfogni, hogy ez a viselkedés egy nagyon érdekes aspektusa a világnak. 

2017. július 13., csütörtök

kutty

Eredetileg kutyaszittert kerestem, és végül is találtam is, de közben eszembe jutott, hogy egy volt kolléganőm itt lakik a közelben és mindig is kutyás volt. Kerestem sokat orcakönyvön, de nem találtam rá, aztán az egyik - nem kutyás csopiban - felbukkant. Azonnal felvettem vele a kapcsolatot és bár most nem kell megőrzés, de mivel kutyakiképzéssel is foglalkozik, ezért találkoztunk, ma pedig megvolt az első óra.
Örömmel tölt el, hogy ismét rátaláltam, ugyanis nagyon egy nyelvet beszélünk, ami nekem nagyon fontos. Ugyanazokat az elveket képviseljük, ugyanaz a hozzáállás és még Cesar Millan tekintetében is egyetértünk - szóval tökéletes az összhang.
Kicsit aggódtam, hogy "beégünk" Fülessel, esetleg nem fogad szót, ha valaki itt van, de sokkal pozitívabb visszaigazolást kaptunk, mint gondoltam volna, én annyira, de annyira büszke vagyok magunkra, hogy nagyon. Fanni mondta, hogy látszik, hogy tanítom a kutyát és sokat foglalkozok vele, ráadásul jól csinálom - ő pedig nagyon figyel rám és nagyon akar, nagyon igyekszik kitalálni minden gondolatomat, szóval rettentő motivált és ráadásul irtó okos is. Fanni azt mondta, hogy nálunk igazából csak korrigálni kell dolgokat, ahol elakadtunk. Az óra elején kicsit bénáztam zavaromban, illetve a megfelelési kényszerem miatt, meg hogy izgultam, de ezeken jót nevettünk és amikor már a szokásos magamat adtam, sínen voltunk és minden lazán ment.
Nagyon sok dolgot tanultunk a mai óra alatt, ezt gyakorolni is fogjuk, a sikerélmény sokat lendített rajtunk és motivál arra, hogy még-még-még sokat gyakoroljunk.


2017. július 12., szerda

röviden és tömören

1. A blogtali jó.
Kicsit bővebben: bár sok kedves blogolóssal találkoztam már, de a nagy talikról valahogy mindig lemaradtam. Eddig. Idén én is ott voltam.
2. A wifi jó.
Kicsit bővebben: falu végén, a városban nem volt "vezetékes" net, csak mobilnetet használtunk, ám idén kihúzták az optikai kábelt, és most mi is csatlakoztunk. Nagyon praktikus.
3. A fizetett szabadság jó.
Kicsit bővebben: nagyon jó.
4. Próbavásárlónak lenni jó.
Kicsit bővebben: egyrészről tetszik a munka, másrészről sorozatosan kapom a felkéréseket is (mióta regisztráltam már öttel végeztem és jelenleg három vár elvégzésre, és már jóvá is írták a számlámon az ezzel járó kifizetéseket. Mert ki a kicsit nem becsüli és még azért is, mert sok kicsi sokra megy! :)

2017. június 21., szerda

életmód



Ősöktől örökölt szokás nálunk a gyűjtögető életmód. Nagymamám mindent, de mindent elpakolt „jó lesz még valamire” alapon, ugyanígy a szüleim is, és bizony nagyon sokáig én is.
Aztán egyszer úgy éreztem megfojtanak a körülöttem lévő dolgok, rendezetlennek éreztem a környezetemet és eldöntöttem: selejtezek. 

A régi beidegződések miatt nem volt könnyű a művelet, de ahogy telt az idő, egyre könnyebben szabadultam meg a felhalmozott dolgoktól, mostanra pedig teljesen belejöttem és jó úton haladok a minimalizmus felé… sőt, szerintem már benne is vagyok javában. 

Hiába selejtezek le folyamatosan rengeteg mindent, mindig van mitől megszabadulni. Mindig. Néha úgy érzem, hogy ez már kényszeres… munkaidőben az e-maileket szortírozom, most éppen a főnököm levelezésében, mert itt bent is rengeteg tárhelyet foglal a sok levél…  otthon meg minden nap fürkészem a lakást, hogy mi az, aminek nincs gyakorlati haszna, csak „van” és nem okoz örömet sem. Na jó, igazából nem kényszeres a dolog, csak ráállt a szemem és a lelkem is. Csodálatos érzés a kacatmentesség, a letisztultság és a lényegretörő felszereltség.

Nagyon sok mindent újra lehet hasznosítani – padlásról régi befőttesüvegeknél például volt több ugyanolyan, amelyekből remek fűszertartó lett, volt, amelyikbe a karácsonyi ledsort raktam bele, így lámpává változott. Minden esetben megkérdezem magamtól: tudom-e hasznosítani? – itt a válasz a lényeg, hogy ha igen, mire - és biztos, hogy megcsinálom-e? Ha a válasz nem, akkor nincs halogatás, megy a selejtbe. Mert annak, hogy pakolgassam jobbra-balra évekig, semmi értelme.
A rengeteg tárggyal kapcsolatban is, felteszem a kérdést, mikor használtam utoljára és fogom-e használni? Ha a válasz nem, akkor megy a selejtbe. Ha a válasz "talán" akkor ismét átgondolom, mikor használtam utoljára... ha egyáltalán nem, vagy nagyon régen - selejt. 
Múlt hétvégén már könyveket is selejteztem – tudom, sokaknak ez szentségtörés, de.. egyrészről régi, könyvtárból leértékelt „szoci” könyvek voltak, amikről tudom, hogy a büdös életbe nem fogom elolvasni őket, ráadásul nem is mutatósak, másrészről pedig egy teljes polcot elfoglaló újságos gyűjtögetős receptgyűjtemény, amit megvásároltam, de 20 éve ki sem nyitottam, nem hogy főztem volna belőlük – ugyanis mindent a netről nézek, vagy az ősrégi szakácskönyvemből. 
Kidobáltam minden régi cetlit, újságot, számlákból is csak a csekkes részt tartottam meg. 
Rendet raktam a gyerkőc 13 év alatt felhalmozott emlékeiből is… végre dossziékba rendeztem a rajzokat és dobozokba az emlékeket… közben persze pityogtam, hogy milyen gyorsan felnőtt a büdös kölök…
Családi ház lévén a padlás és a melléképület is remek kacatlelőhely… de amit húsz éve felvittem, és nem nyúltam hozzá, az a továbbiakban sem fog kelleni, így ezeket a dolgokat is folyamatosan zsákolom és vagy elajándékozom, vagy kidobom. Még mindig van rengeteg csetres, amikkel majd kell kezdenem valamit, de ez tényleg az adomány kategória.
Amikor nem tárgyakat rendezek, akkor a számítógépet takarítgatom... e-mailek, fényképek, dokumentumok, programok... lemondtam rengeteg felesleges hírlevelet... ott is cél a szemétmentesség és teljes átláthatóság.

A selejtezési mániámmal egyidejűleg a vásárlási szokásaim is megváltoztak. Nem csak selejtezek, de befejeztem a gyűjtögetést, sőt, teljesen leszoktam a vásárlásról. Úgy értem a kacatok, felesleges dolgok vásárlásáról, és mostanában kb. mindent felesleges kacatnak tartok. Nézelődök mindenfelé, de nem hatnak meg az akciók, minden alkalommal felteszem magamnak a kérdést, valóban kell ez nekem? A válasz többnyire „nem”. Mostanában meg a válaszom az a kérdésemre, hogy „Nem azért dobálok ki minden sz.t, hogy most újabbakat vegyek helyettük. Nem? De.”

Ruhákat a turikban szerzem be, de nem zsákszámra, mert "olcsó" hanem célirányosan azokat a darabokat, amikre szükségem van és ott is az igényesebb boltokat keresem, az igényesebb darabokat és bizony mindig meg is találom őket. Az elvem az, hogy felesleges drága újat venni, mert a ruhatárat - nőként - jó megújítani, akármilyen jó állapotban is vannak a ruhák, unalmassá válnak. Cipő terén szintet léptem... volt időszak, amikor csak a legolcsóbbat tudtam megvenni, és ennek bizony a lábaim látták a kárát - most inkább spórolok, de jobbat veszek. Bár az orvos azt mondta, lehet kínai csak vegyek bele talpbetétet, mert az a legfontosabb, de én szeretném, ha nem kellene kéthavonta új lábbelit vennem, mert sem nem költséghatékony, sem nem zöld. 

Háztartás terén is rászoktam a rendre. Nagyon sok költségtervező programot kipróbáltam, de a legjobban a saját excel táblázatom vált be, amibe minden hónapban belevezetem a bevételeket és a tervezett kiadásokat is tételesen, majd vezetem a valódi kiadásokat is, így mindig pontosan tudom, hogy mit kell még kifizetni, az mennyibe fog kerülni, valamint,  hogy mire költünk és mennyit és azt is mutatja a táblázat, hogy mennyi a fennmaradó összeg.
Menütervem is van, bár nem precíz, de azért pontosan fel van építve a rendszerem, hogy egy hónapra mennyi húst vásárolunk és hogy a héten például melyik nap mi lesz a menü. Megvan az alapélelmiszer listám, és, hogy mennyi kell ezekből az élelmiszerekből egy hónapra. Főzés terén is nagyon kreatív vagyok, így az "alapokból" pikk pakk megvan egy vacsora. Mivel nagyon desszertesek vagyunk, ezért az is bele van kalkulálva a menübe, nagyon sok olcsó és gyors desszert van, így nem kell édességre sem költeni.
Ennek köszönhetően sokkal kevesebbet költök, sőt, amikor hozom az egész napi menümet, és nincs betervezve aznapra sem vásárlás sem egyéb program, a pénztárcát, a pénzt és a bankkártyákat otthon is szoktam hagyni. 

Nagyon sok mindenben átváltottam olcsóbb, környezetbarátabb megoldásokra. A lakást gyakorlatilag ecettel és szódabikarbónával takarítom, amelyeket a mosásnál is használok, kiegészítőként. A mikroszálas törlőkendő is nagy segítség. 

Kozmetikumok terén arc- és testradírnak, sőt, lábápoláskor is szódabikarbónát használok, mióta kipróbáltam, nem tértem vissza a bolti szerekhez - hajmosásnál is kipróbáltam, de az, bár hatékony, nekem nem bejövős - kell, hogy érezzem a sampon illatát.
Ügyesen rászoktam arra is, hogy mindig van nálam vászonszatyor, hogy ne kelljen nylont vásárolni. 

Lelkesen olvasom a lakberendező, újrahasznosító, kreatív, „zöld” blogokat és magamévá teszem a nekem tetsző módszereket, tippeket. Igaz, időnként el tudok képedni, mert szerintem vannak, akik azért nagyon el vannak billenve és már-már visszatértek bizonyos őskori dolgokhoz. 
Vannak dolgok, amikről nem tudok és nem akarok lemondani, mert annyira azért nem akarok „zöld” lenni és nekem kell a mai „modern” korba… nekem kell a jó minőségű mosó- és mosogatószer (képtelen lennék házilag kutyulni, meg szappant reszelni…), nem használnék mosható intimbetétet (inkább találják fel a lebomló eldobhatót), sem mosható wc”papírt (na ez már azért tényleg a non plus ultra). 

Úgy érzem, hogy ha a környezetem is rendezett és letisztult, kacatmentes, az a lelkemnek is jobb,  ott bent sem kellenek a felesleges ingerek - ahogy kint - úgy bent is.



...

Ahhoz képest, hogy ma nem dolgoztam, bakker... reggel elmentem végre a fizikoterápiás kezelésre, ami nagyon jó volt. Aztán elmentem a Bazili...