2017. március 24., péntek

bééénaaaaa

Felugrottak az új sablon lehetőségek, az egyik meg is tetszett... sablont váltottam és akkor rájöttem, hogy az egész nem olyan jó, mint amilyennek tűnt... sőt... bénaaaaa... azonnal megbántam hirtelen döntésemet... brühühühühü... mekkora b... vagyok.... most csinálhatom vissza az egészet...

2017. március 18., szombat

2017. március 17., péntek

témánál vagyok...



Az energia létezése – akkor is, ha nem látható – bizonyított tény, és az is, hogy az energia információkat is hordoz. Áldott és szerencsés vagyok, hogy képes vagyok érzékelni ezeket az információkat.
„Túlérzékeny” lévén lelkeket látok és nem embereket… Sokáig megzavart az, hogy az emberek legtöbbje álarcot hord és próbál másnak látszani, mint ami, valamint az, hogy az emberek többsége még önmagának is hazudik.
Lépésről lépésre, napról napra haladtam előre, megtanultam hinni magamnak és magamban, és megtanultam a legtöbbet és legjobbat kihozni érzékenységemből. Elfogadtam azt is, hogy az emberek ilyenek… legtöbbjük képtelen önmagát adni igazából, képtelenek megélni az érzéseiket és ilyen-olyan álarcokkal próbálják leplezni a valóságot, olyan szinten, hogy maguk is elhiszik, az álarcuk az igazi énjük. Ennek megfelelően alkalmazkodtam és tiszteletben tartva mások hitrendszerét, megtanultam a saját energiáimat úgy használni, hogy azzal mindenki javát szolgálhassam. 
Na persze én sem vagyok buddha, ergo én sem vagyok mindig, minden pillanatban megfelelően tudatos. Ezt értsd úgy, hogy tornádóként tudok kikelni önmagamból... de én legalább mindig önmagam vagyok :)

Amikor állatok között vagyok, sokkal könnyebb dolgom van… Ők nem a múltban és nem a jövőben élnek, hanem csakis a jelenben. Nem cipelnek sértődéseket, sérelmeket, nem hordanak álarcokat – minden pillanatban önmagukat adják, tiszta szívvel és őszintén. Feltételek nélkül hisznek és bíznak, és képesek minden napot tiszta lappal kezdeni. Olyanok ők, amilyennek nekünk, embereknek is lennünk kellene.

Egy kutya mindig őszinte… ő biztosan nem fog arról győzködni, hogy rosszul érzem, amit érzek, és ő valójában azért harapta le a fél karomat, mert puszit akart adni.. egyértelmű és tiszta jelzéseket adnak a bennük zajló folyamatokról. Éppen ezért bátran hagyatkozhatok a belőlük áradó energiára és a viselkedésükre.
Sőt, az állatok azok, akik valódi tudatosságra tanítanak. Őszinte lényük mellett csodálatos tükörképeink, kertelés nélkül tükrözik vissza a bennünk zajló folyamatokat. Egy kutyával való kapcsolat megmutatja egy ember valódi személyiségét is. Ha bizonytalan, instabil, agresszív személyiség valaki, az a kutyán is látszik. Ha saját életét nem képes kézben tartani, irányítani, ha nem elég nyugodt, tudatos és határozott, akkor ez a kutyájával való kapcsolatát is befolyásolni tudja.
Tele van az internet önismereti tanfolyamokkal, mindenhol arra próbálnak rávenni mindenkit, hogy legyen határozott, álljon ki magáért, de drága tanfolyamok helyett elég lenne mindenkinek egy kutyát „kiutalni”. Ott aztán nincs kecmec. Nincs választási lehetőség. Vagy megtanul az illető a jelenben élni, tudatos, nyugodt és határozott energiákat közvetíteni és megtanul falkavezérként viselkedni, vagy a kutyája körbe fogja röhögni. És nem azért mert rossz, vagy gonosz, hanem azért, mert pontosan érzi és tudja, hogy mikor mit engedhet meg magának, hogy hol vannak a határok (ha vannak) és okos lény lévén bizony kihasználja a lehetőségeit.

Ahogy változik a gazda, a kutya is változni fog és mindig pontos visszajelzést ad a fejlődésről. Aki pedig képes a kutyája falkavezére lenni, az ezt az energiát képes az életébe is átvinni.

Valójában baromi egyszerű, de mégsem. És miért nem? Nos, az emberek többsége lusta és nem eléggé tudatos. A szeretet nem azt jelenti, hogy mindig és mindent megengedünk a másiknak. Határokat kell szabni és következetesen kell viselkedni. Ha a szülők nem foglalkoznak a gyerekekkel, nem irányítják őket és nem mutatnak példát illetve utat, a gyerekek frusztrálttá és bizonytalanná válnak és "rossz" viselkedéssel jutalmazzák szüleik rossz nevelési módszereit. Ha a gazda nem foglalkozik helyesen a kutyájával, akkor a kutya hamarosan átveszi a falkavezér szerepét és ő irányítja a családot. Ahogy egy gyerek teljesen ki tud siklani a rossz irányítástól, úgy egy kutya is csúnya dolgokra képes.

Ha rossz a gyereked, nem a gyerek a rossz, hanem a módszereid. Ha rossz a kutyád, nem ő rossz valóban, hanem te nem tudsz vezérként irányítani.

Szepes Mária: Csendesebb utakon..

"... Most, hogy az elhagyott úton felismertem a
Békét, a virágok szelíd arcában az
Örömet és a fák égfelé ringásában az 
imákat, messze kerülöm a hangos,
fényekben izzó várost és az éjszakát a
csendes ég alatt töltöm inkább, hol
csodálatos álmok és örök sejtelmek
hajolnak hozzám a csillagokból..."
 
 
 (saját kép)
 

2017. március 16., csütörtök

ezmegaz...



Írtam néhány zaklatott bejegyzést a családi anomáliánkról, de végül is a kukában landoltak. Megviseltek, feldolgoztam, lezártam, elengedtem. Vége, elmúlt.
Rengeteget dolgozok, sutyiban olvasgatok, de írni már macerásabb. Mostanában wordben leírom a bejegyzést, és amikor tudom, gyorsan beillesztem és közzé teszem.
Otthon kerülöm a számítógépet, olyan nagyon sok a dolog… selejtezhetnékem nem hagy nyugodni, pakolászok örökké, és amikor jobb az idő, akkor meg kapirgászok a kertben. Idő hiányában, és per vagy rossz idő esetén a fejemben rakom össze a kert látványterveit és lelkesedek lelkesen.
Pirosbetűs ünnepeken minden alkalommal kihasználjuk a múzeumok ingyenes látogatási lehetőségét, és Királyfival megyünk, megyünk és megyünk. Szerencsére nyitott és érdeklődő, sőt, várja ezeket a programokat. Tegnap a Természettudományi Múzeumot lőttük be, de mivel nagyon hosszú volt a sor, inkább átmentünk a Nemzeti Galériába – amitől Királyfi kicsit tartott, de tudta, hogy azt én szeretném megnézni, így közölte, hogy akkor most megnézzük és kész. Amikor ott voltunk, kiderült, hogy rengeteg képet ismer, tudja, hogy ki festette és mi a címe. Áhítattal nézte a festmények legtöbbjét, és nagyon jól elbeszélgettünk a többi képről is (én meg nem győztem ámulni és bámulni a fiam tudásán). Végül megállapította, hogy tartott a Galériától, nem ezt várta és nagyon boldog, hogy itt is jártunk. Felmentünk a Galéria kupolájába is – sajnos nem engedtek ki az erkélyre, de így is csodás látvány tárult a szemünk elé (leszámítva a koszos ablaküvegeket, de kicsire nem adunk ugye…)
Csodás nap volt ez a tegnapi (is)

2017. március 9., csütörtök

én és a kuyák...

Világéletemben valami egészen közeli kapcsolatot ápoltam az állatokkal... mióta itt lakunk, többször fordult elő, hogy egyszer csak a kapuban termett egy kutya és bebocsátásra várt, vagy cica - bár ők legritkább esetben várnak bebocsátásra... és onnantól kezdve itt éltek velünk... korábban dolgoztam önkéntesként is (na akkor csalódtam a nagy állatvédő szervezetekben) és mindig volt kutyám.. legkisebb koromban családi kutyánk is... az önismereti könyveken kívül még a kutyákkal foglalkozó könyveket faltam, a róluk szóló filmeket néztem...  barátaim, ismerőseim kutyái nekem jobban szót fogadtak, mint saját gazdájuknak, pedig soha egy hangos szó, erőszakos akaratnyilvánítás nem történt a részemről feléjük.
Tizenéves korom elején volt egy schnauzer kutyám.. ő anyáméknál kezdett, de ők kirakták, mert rosszalkodott (igazi felelős gazdák voltak), utána keresztanyámék kertesházában kapott menedéket (onnantól lett az én kutyám), aztán nagyanyám (aki szintén ott élt) elajándékozta akaratom ellenére, mert neki terhére volt... a kutyával annyira kötődtünk egymáshoz, hogy megpróbált hazaszökni hozzám - először megtalálták és visszavitték, de utána a második alkalommal nyoma veszett... akkor még nem volt internet.... azóta sem tudtam feldolgozni ezt a traumát. Talán ezért mániám, hogy olyan kutyáim lehetnek, akiket befogadtam...
Hogy ezt miért mesélem el..? Mert bár mindig megvolt ez az erős lelki kötődés és rengeteget foglalkoztam kutyákkal, a snacimmal rendszeresen jártunk kutyaiskolába is, kiállításokra is (díjakat nyertünk) mégsem merült fel bennem az, hogy nekem ezzel kellene foglalkoznom... egészen mostanáig.
Most viszont egy pillanat alatt jött a kérdés.. eddig ez miért nem jutott eszembe? Miért nem jutott eszembe, hogy azzal foglalkozzak, amihez értek, amit szeretek, amiben örömömet lelem?
Miért nem foglalkozok a kutyákkal? Egészen pontosan a kutyák lelkével?
Hiszen ha valakinek, hát nekem mindenem megvan ahhoz, hogy ki tudjak teljesedni. Nagyon érzékeny vagyok, ez az emberi kapcsolataim kezelésében is fontos szerepet játszik, hát még ha a kutyákra vetítjük, ahol viszont még inkább fontos érezni és érteni a metakommunikációt, az energiamozgást.
Ráadásul ez az egész nem pénz kérdése, csak azt kell használnom amit amúgy is tudok és amiben jó vagyok - és bár tény, hogy a tanulás, továbbképzés folyamatos, de ezt iskolában nem tanítják, hiszen ez az egész gyakorlatilag megtaníthatatlan komplett összességében..
Ettől függetlenül az utóbbi időszakban ismét nagyon sokat foglalkoztam a témával, átolvastam a rendelkezésemre álló könyveket, és Cesar Millan sorozatánál minden egyes alkalommal ott ülök a televízió előtt és figyelek. Számomra Ő az igazi motivátor, példakép.
Cesar Millan kutyaviselkedési szakember, kutyapszichológus, aki megtanítja az EMBEREKET arra, hogyan kell viselkedni és helyesen nevelni a kutyákat. Nem kutyakiképző, hanem csak és kizárólag a kutyák és az emberek energiáiból olvas és azok alapján ad tanácsot. Műsoraiban konkrét példákat láthatunk, problémás kutyák (mármint gazdik) családjaihoz megy ki látogatóba és úgy segít. Amikor esténként ülünk a családdal a televízió előtt és éppen hallgatjuk az aktuális tanácsot, a Családfő néha kajánul rám mosolyog - ugyanis én otthon is, eddig is így kezeltem volna a kutyát, csak éppen ő széttrolkodta a nevelést. De annyit már elértem, hogy most már mindenki az én szabályaim szerint foglalkozik Fülesünkkel és mindenki örömét leli benne, pláne ahogy tapasztalják a változást. Füles az első konkrét tesztalany, akivel most már tudatosan foglalkozok - illetve a kiscsaládom akiket tanítok - és bizony azt kell, hogy mondjam, csodálatos megélni az eredményeket mindannyiuktól. 
A kutyák mindamellett, hogy csodálatos élőlények és társak, önismeretet is tanítanak nekünk. Ők nem játszmáznak, számukra nincs múlt és nincs jövő, a jelenben élnek, valamint fantasztikusan lereagálnak minden bennünk lévő energiát, ezáltal remek tükörképei a bennünk zajló folyamatoknak.
Persze, sokféle nevelési módszer van, a kiképzéstől a fenyítésig, de az embereknél sem működik a hatalomgyakorlás miatti szófogadás.
A legszebb az egészben az, hogy a múltkoriban egy beszélgetés során valaki tanácsot kért tőlem, és bár visszafogottan nyilatkoztam, mégis megmutattam neki, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy a kutyája változtasson a viselkedésén, ami gyakorlatilag azonnal meg is változott anélkül, hogy egy szót szóltam volna hozzá, szóval a hölgy nem győzött csodálkozni azon, hogy ez az egész valóban így működik.
Azt hiszem, ha elkezdenék beszélni erről az egészről, sosem hagynám abba...
Én ezt az egészet már sosem hagyom abba... :)

2017. március 8., szerda

mára..

Szerencsés vagyok, mert olyan Férfiak vesznek körbe életem minden területén, akikkel minden nap "nőnap" van, kedvesek, szeretettel teliek és figyelmesek. Általuk érzem minden nap NŐnek magam, nem csak az év egy napján...
Szép és kedves gesztus a nőnap, de senkitől nem várom el, hogy a mai napra extrém módon felárazott virággal okozzon örömet pluszban... (sőt, engem egyenesen sokkolnak a virág árak...)

nahellóhallihó

Végre elkezdtem a sarkantyúmmal kezelésre járni... mivel a röntgengép, amivel kezelni kellett volna (Büdöspesten) hónapok óta nincs működésképes állapotban, így fizikoterápiára járok, amire ráadásul munkahelyi kereteken belül - és munkaidőn belül - is lehetőségem van. A csajszi meg jó fej, mert a kiírtakon kívül plusz kezelést is ad, ami nem a gyulladást csökkenti, hanem magát a kinövést tünteti el (nem is értem, ha erre lehetőség van, miért nem ilyen kezelést írnak ki?). Bár mondta, hogy a kezelés elején a fájdalom növekedni fog, de az első kezelés után vagányan mondtam, hogy áh, semmi extra, csak a szokásos, de ma már nem vagyok ennyire virgonc, sőt...
Pszichomoki óta az életem fenekestül felfordult. Csak lesek, mint Rozi a moziban... akárhogy is nézem, nagy blokkok oldódtak fel, és ennek megvannak az eredményei, méghozzá a kézzelfogható eredményei.
Egyrészről a jó alvás (erről írtam már).
Másrészről átmentem totál stresszmentesbe - ezt annak könyvelem el, hogy a tudatalatti megfelelési kényszerem is szőrén szálán eltűnt... néha még a rossz beidegződés jelentkezik, de arra tudatosan figyelek és helyre teszem magam. Első kérdésem magamnak, mindig, minden esetben - ez nekem jó? Ez nekem örömet okoz? ÉN akarom ezt? Ma reggel például, amikor csináltam valamit, jött a berögződés, hogy sietni kell dolgozni, és kicsit megfeszültem, de aztán rájöttem, hogy amit csinálok az nekem nagy örömet okoz, úgyhogy nekem az a tíz perc jár.
Arról nem is beszélve, hogy azóta szinte alig festem magam. Eddig sem voltam az arcrajzolás világbajnoka, de azóta meg aztán végképp. Kipihentebb, kisimultabb az arcom és egyszerűen nem érzem a kényszert, hogy javítsak még rajta (max. szemcerkával, de az is minimáldizájnos). Vettem viszont egy drágább arckrémet, amire már régóta vágytam, mert anno nagyon szerettem, csak hát nem fért bele a költségvetésbe, de most úgy döntöttem, hogy nekem az örömet okozna, úgyhogy téma lezárva. A krémet megvásároltam és ugyanolyan jó a bőrömnek, mint anno.
Aztán van még az, hogy én, az extrém introvertált jószág, hirtelen településünk egyik motivátorává léptem elő... holnapra meghívásom van egy falugyűlésre (amúgy város vagyunk, de akkor is falu), mert  az egyik faluért szerveződött csoportban tag vagyok, méghozzá igen aktív... és számítanak rám.
Introvertáltságom gyakorlatilag elcsökevényesedett, vagy inkább úgy mondanám, megtalálta a harmóniát és egyensúlyt.
Ezen kívül érdekes, mert az, hogy konkrét céljaim nem voltak, az túlzás, de nem éreztem azt, amit úgy irigyeltem emberektől (jó értelemben), hogy szenvedéllyel viseltetnek egy céljuk elérése iránt. Vágyaim voltak, de valójában, mivel életem eddigi részében mindig a destruktív kritikát kaptam, ezek csúnyán elfojtották a vágyaim eléréséért teendő lépéseimet. Na most ez is megváltozott. Eddig is éreztem, hogy mi az, amihez tehetségem van, de ez most konkrétan körvonalazódott, konkretizálódott. Tudom, hogy mit akarok, hogy ÉN mit akarok, mire vágyok, és tudom, hogy nagyon nagy tehetségem van hozzá, ergo minden eszközzel rendelkezek ahhoz, hogy ki tudjak teljesedni a témakörben... és azt is tudom, hogyan akarom elérni a céljaimat, sőt, már konkrétan az idő intervallum is be van lőve. Hihetetlen boldogság ez nekem. Másik részről meg elszomorít az, hogy bár én mindig önfejű és lázadó voltam, sosem hagytam magam, mégis ennyire korlátok között tartottak MÁSOK elvárásai. Na de ami volt, elmúlt, most már szabad vagyok... bárhogy is volt eddig, most már másként van...
...ééééés megvan Cesar Millán budapesti előadására a jegyem. Ha esetleg nem tudná valaki, hogy ki Ő, hát elárulom, ő a "kutyákkal suttogó", vagy más néven kutyapszichológus, aki megtanítja az embereknek, hogyan bánjanak a kutyájukkal. Zseniális szakember. 

2017. február 16., csütörtök

...



Az utóbbi napokban annyira remekül alszok, hogy nagyon… hagymázas, zavaros, felébredős, nyugtalan alvásaim átváltoztak „igazi” alvássá… hogy aztán reggel még óracsörgés előtt kipattanjanak a szemeim és kipihenten vigyorogjak a nagyvilágba. Én ezt mindenképpen a nyugodt lelkem „számlájára” írom, ergo ez is azt bizonyítja, hogy tényleg ismét letettem egy terhet.
Túl vagyok ismét egy krízisen, visszatértem a világból, amely magával ragadott, beszippantott és felemészteni készült, ámde én, szokás szerint, nem hagytam magam… 

Engem minden mélypont, ahogy lehúz, úgy a magasba is emel… felbukkannak a kihívások, feladatok, a meg- és kioldandó lelki gubancok, melyek korlátozzák gondolkodásomat, mentális szabadságomat - ám valódi túlélőként, mindig megoldást keresek és meg is találom… kihívások megoldódnak, gubancok kioldódnak… 

Mindig is lelkis voltam, kutattam, felfedeztem, érdeklődtem, napról napra jobbá akartam válni, mert mindig azt éreztem, nem normális az, amiben élek, és egy idő után feltűnt, hogy generációk óta ismétlődnek nálunk (is) a sorsok… áldozatok áldozatokat neveltek és örökítették tovább az áldozati életet – mióta a fiam engem választott édesanyjának, azóta még megszállottabban dolgozom önmagamon… minden lelki gyötrelmemet, fóbiámat, generációk óta húzódó lelki átkokat fel akarok számolni, hogy ezeket a súlyos terheket ne örökítsem át rá, hogy őt már ne akadályozzák a boldogulásában, és lelkileg is teljes, boldog, egészséges ember válhasson belőle - aki nem a szülei életét éli tovább…
Számomra ez is a szülőként vállalt felelősséggel jár: azt akarom, hogy a fiam boldog legyen, tehát dolgozom magamon. Akkor nevelhetek egészséges lelkületű embert belőle, ha én is azzá válok…

bééénaaaaa

Felugrottak az új sablon lehetőségek, az egyik meg is tetszett... sablont váltottam és akkor rájöttem, hogy az egész nem olyan jó, mint amil...