2018. március 21., szerda

.

Minimalizálási szenvedélyem eljutott a blogjaimra is. Jelenleg azon dolgozom, hogy minden régi blogomat összeszedjem és egy felületre feltöltsem.
Mivel a blogjaim egy része (még a blogolos időszakból) a blog.hu-ra került feltöltésre, egy része pedig itt van, így el kellett döntenem, hogy oda, vagy ide cuccoljak be teljesen.
Mivel a blog.hu-n valahogy több az élet, fiatalosabb, pörgősebb az egész rendszer, motiválóbb, így őket választottam. Még az íráshoz is kedvet kaptam. Mióta itt vagyok, teljesen motiválatlan vagyok, pedig mondanivalóm lenne.
Amint végzek a munkálatokkal, a blogger blogom törlésre kerül.

2018. március 20., kedd

... WTF?

Van 150 ismerősöm az orcakönyvön. Szerintem nem sok. Naivan azt gondoltam, hogy intelligens emberekkel vagyok körbevéve. De mindig ér meglepetés. 

Én mindent csak ismerősöknek osztok meg, ergo az ismerőseimnek szánom a megosztásaimat. Nem gondoltam volna, hogy ilyen kevés ismerős között ilyen sok sügér található. 

Egyszer az egyikőjük megosztotta a fényképemet (ami rólam készült), majd amikor rákérdeztem, hogy mégis, ezt hogy gondolta, még ő volt megsértődve, hogy örüljek, hogy megosztotta, mert szép vagyok. Nem örültem, sőt.. több napba telt, mire sikerült a képet letiltani. Hiába nem látta senki a megosztását, csak a közös ismerőseink (a beállításaim miatt), engem zavart.

Aztán egy férfi ismerőm egy másik fényképemet átküldte privátban, hogy kicsit megphotosoppolta, hogy még szebb legyek. Lestem, mint Rozi a moziban. El tudjátok képzelni? Letölti a fényképemet, amin ráadásul még csak nem is lenge nyári öltözetben, hanem téli pulóverben vagyok, és azzal tölti a szabadidejét (az amúgy nős hapi), hogy a képemet szerkesztgeti, hogy még szebb legyek. Persze tudom, rossz az, aki rosszra gondol.

A következő alkalommal egy írásomat láttam egy másik ismerős oldalán… nem zavarta, hogy nem lehet megosztani, hogy a privacy-ja ismerősöknek szól, megoldotta, ctrl c + ctrl v-vel. Ok, ő odaírta a nevem, de nem kért engedélyt. Amikor reklamáltam, közölte, hogy de hát ez milyen jó írás, és egyetért vele, és meg kell osztani, mert hadd olvassák mások is. Szerintem meg az olvassa, akinek én megengedem és pont. Ráadásul az emberke nagy és heves politizálós, nem szeretnék az oldalán szerepelni, még tiszteletből sem.
Szöveglopásnak többször voltam már részese az évek folyamán, volt, aki saját nevében osztotta meg az én írásomat, és valahogy sosem jutott el az agyamig, hogy ezt milyen alapon?

Az utóbbi időben már minden bejegyzésemet elrejtettem facsén, és úgy döntöttem, hogy csak képeket osztok meg… mert bár nem vagyok profi és nincs profi gépem sem, mégis szeretem elkapni és átadni a pillanatot, és úgy vettem észre, hogy az ismerőseim pedig szeretik a megosztásaimat. Erre mit ad Isten, egyik nap a kis ibolyám ott vigyorgott az egyik ismerősöm idővonalán. Aki amúgy arra nem volt képes, hogy egy tetsziket nyomjon az én megosztásomra, simán lementette magának, majd megosztotta, majd begyűjtötte a dicsérő szavakat. Arra a képre, amiért amúgy ÉN fetrengtem egy órát a hideg sárban, csöpögő esőben, és legalább száz képet készítettem, mire egyre azt mondtam, hogy na, én és a mobilom kihoztuk magunkból a legjobbat, ezt már megmutathatom másoknak is… mert nekem egy kép, még ha a mobilommal is készítem, nem csak egy kép, hanem maga a szenvedély és nem csak kattingatok a vakvilágba, hanem csinálok vagy száz képet, mire eggyel elégedett vagyok – vagy aztán mégsem. Nem véletlen, hogy profi gépről álmodok.

Enyhe célzásomra, mikor odaírtam, hogy „milyen jó kép” nem reagált, majd amikor priviben írtam neki, hogy azért ezt így nem kellene, akkor ok, hogy letörölte a képet, de még ő volt kiakadva, hogy ki vagyok akadva, és hát amúgy is, neki is milyen sok képét lopják. Amit amúgy nehezen tudok elképzelni, mert csak lopott képeket oszt meg, mindegyiken rajta van a vízjel, ráadásul normális fotó nincs is köztük, csak humor-oldalas. 

Nekem kevés ismerősöm van, másoknak akár ezer felett is… a kevés ismerősöm között, akiket ténylegesen is ismerek, ilyen – bocs – de ilyen sok gyökerek vannak, mi lehet ezer fős létszámnál?

Az én beállításaim szigorúak, nem osztok meg ledér képeket, mások lazán veszik az életet, gyereket, fürdőruhás képet, lazán, nyilvánosan… engem már ez is megijeszt, másokat semmi sem.
Számos ismerősöm van, távoli barátok, akik örülnek, ha képeket látnak rólunk, a családról, vagy esetleg a napkeltéimmel, napnyugtáimmal, virágaimmal stb. szédítem őket – sosem élnének vissza privát dolgokkal. Már nagyon visszavettem az évek folyamán, de nem szeretném teljesen nullára csökkenteni a megosztásaimat, mert időnként igen is jólesik megosztani ezt-azt De csak annak, akinek én akarom. Itt az ideje ismét gyököt vonni az ismerőseim létszámából. Pedig már megkaptam, hogy nálam milyen drákói szigor van, azonnal törlök, tiltok, korlátozok... hogy csak komoly indokkal igazolok vissza másokat, az ismerős ismerősének ismerősét nem, és villámgyorsan törlök bármikor bárkit, ha nem tud viselkedni (nyilván az én szabályaim szerint).

Tisztában vagyok azzal, hogy ami felkerül netre, azt, aki megtalálja, le is töltheti és vissza is élhet vele, de nagyon csalódott vagyok, hogy ilyen kis körben is ilyen nagy a létszáma azoknak, akiknek a lopás, a visszaélés természetes.
Szerintük örüljek, ha valaki az én képemet választja ki, legyen elég, hogy tudom, hogy azt én készítettem. Hát nem örülök, más ne gyűjtse be a dicséretet az én munkámért, meg hát amúgy is, na.

Még akkor is, ha "csak" egy ibolyáról van szó. Nehogy már az ismerőseim miatt is vízjelet kelljen tegyek a vízjelre!

Amúgy szerintem az ilyen jellegű lopás mindenkinek csak addig normális, amíg nem az ő kislánya (kisfia stb.) publikusan megosztott fotóit használja fel valami beteg elme.

2018. február 22., csütörtök

Megállapítás

Jelenleg olyan szakaszban vagyok, hogy nem vagyok írogatós szakaszban.
Majd változik ez.
Vagy nem.
Puszi mindenkinek (és azért olvasok ám!)

2017. december 13., szerda

2017. december 12., kedd

Utópia

Arról álmodom, hogy az emberek szívből tudnak örülni mások boldogságának.

2017. december 9., szombat

2017. november 30., csütörtök

?



Ha abból indulunk ki, hogy minden vélemény, ítélet valójában nem más, mint egy érdekes nézőpont, máris puhul a világ keménysége.
Ha abból indulunk ki, hogy mindenkinek más a nézőpontja, könnyebb az elfogadás is. 

.

Minimalizálási szenvedélyem eljutott a blogjaimra is. Jelenleg azon dolgozom, hogy minden régi blogomat összeszedjem és egy felületre feltöl...