2017. május 22., hétfő

kiló-fa-ló

Tavaly - bizonyos bélrendszeri problémák miatt - felszedtem néhány kilót. Nem sokat, csak pont annyit, hogy az aktuális ruhatáramból a nadrágok ne jöjjenek fel rám. Mivel alapjáraton is karcsú vagyok, nem volt problémám a néhány plusz kilómmal, sőt, "szem magasságban" kifejezetten tetszett a változás. Nem is tartogattam hát a kihízott ruháimat, mert "fogyózzon az, akinek két anyja van".
Aztán egészségem érdekében változtattam néhány étkezési szokásomon, aminek következményeképpen mostanában reggelente ott állok a szekrény előtt kétségbeesett, tanácstalan arccal, ugyanis visszafogytam a "saját" súlyomra, és az összes, tavaly beújított nadrágom úgy áll rajtam, mint tehénen a gatya...
A net amúgy azt írja, hogy a bélgyulladás nem gyógyítható, még jó, hogy erről nem tudtam és meggyógyítottam magam.



2017. május 19., péntek

mammerbejegyzés

Néhányszor a sarkantyúmmal eljutottam a helyi fizikoterapeutához, aki tök jó fej csaj, és nem csak az orvos által előírt kezelést, de még egy másikat is alkalmazott, így - bár először még annál is jobban fájni kezdett, mint ahogy alapjáraton - utána határozottan érződött a javulás a lábamban. Sajnos mind a tíz alkalmat nem tudtam kihasználni (hiába van itt, helyben) a sok munka miatt.. és -  halleluja - most a másik lábamban ugyanúgy jelentkezett ez a fájdalom. Hamarosan jön itt is a nyári időszámítás, amikor sokkal lazábban vagyunk, kérek még egy beutalót és a munkaidő kedvezményt kihasználva (remélem, idén is lesz) kikezeltetem a tüskéimet. Már csak azért is, mert akármennyire is egyenesen és büszkén lépdelek (képzeletem szerint), állítólag látszik, hogy fáj a lábam, mert sántikálok. Azért ez nem döfi, pláne az én egómmal, nem sántikálhatok, mint egy nénike.

Amúgy, ezzel kapcsolatban még megjegyzem, hogy hétvégén időjárásváltozás várható, méghozzá lehűlés, ugyanis ma reggelre a fájdalom a lábamban annyira felerősödött, hogy szinte rálépni sem tudok, és fogamat összeszorítva közlekedek, miközben könnyek potyognak a szememből - tapasztalatom alapján időjárásváltozás előtt szokott ez így bedurvulni...

2017. május 3., szerda

Az igazi öngól...

Királyfi a parkban ücsörgés közben rezegtette a térdeit, meg a combjait, mintha remegnének... rászóltam, hogy fejezze be, mert ha ezt csinálja, akkor azt gondolják majd róla, hogy beteg.

Rám nézett, és közölte "De anya, te mondod mindig, nem szabad azzal foglalkozni, hogy mások mit gondolnak rólunk. Ha akarnak, gondoljanak betegnek. Nekem jó, hogy így mozgatom a lábaimat, így lazulnak az izmaim."

Igaza van és helyes, hogy amikor kell, emlékeztet arra, amit tanítottam neki. Szeretem.

blabla

Naná, hogy az esernyőmet a munkahelyen hagytam... de, bevonzottam, mint mindig, hazáig, a mi falunkban egy csepp eső sem esett, így nem áztam el... na de most aztán van szép vihar.
Egyébként pedig, dzsungel a kertben ide vagy oda, én ma legeltem az újhagymámból és nagyon, de nagyon fincsi én meg nagyon de nagyon elégedett vagyok és boldog. Jó ám a sültzsíros kenyér újhagymával...
Jó érzés azt enni, amit én ültettem. Pláne, ha azt nézem, mennyi időm van a kertecskével foglalkozni azon túl, hogy minden nap örömködök neki. Elég sokat ültettem, úgyhogy van utánpótlás dögivel, lehet eszegetni. Szerencsére elég gyenge, a szagom nem lesz biológiai fegyver a körülöttem lévők ellen... (öhm... sajnos?).
Tegnap elfogadható idő volt, amikor hazaértem, és olyan fél órát elmaszatoltam odakint... azaz nem maszatoltam, hanem konkrétan harcoltam a vadszőlővel, ugyanis az genya egy növény, mert mindenre felmászik, felfut, mindent megfojt... és nagyon szapora. Kevés növényt nem látok szívesen a kertben, ő az egyikőjük. Sajnos nem mondhatom neki, hogy csak a kerítésre fusson, mert nem szófogadó, így mennie kell.

2017. május 2., kedd

hétvége és miegymás


Szombaton hajnalban egy Angyal kívánt jó reggelt...


Hétvégén a Duna-parton tettünk egy rövid látogatást... sajnos bár a Duna és környezete gyönyörű, hideg szél fújt... így meglehetősen vicces volt télikabátban fotózkodni a virágzó fákkal... 


Tegnap társasjátékos nap volt. Van új Gazdálkodj okosan-unk is otthon, és a régi fajta is, Királyfi utóbbit választotta játszani.


Otthon csöppnyi kertemben nő a fű... meg - hivatalos nevén - gaz. De a gaz az én szememben csodálatos növény.  Mert nincs ám olyan, hogy gazvirág, maximum gazfickó.. csak vadvirág van. És én szeretem őket... mert olyan kis szép színesek, vidámak... és nagyon sok esetben nem gyom, hanem valójában gyógynövények. Az én vadregényes, kesze-kusza dzsungelemben nagyon is jól mutatnak.

Persze a szomszéd szerint undorítóan gazos a kert, de én általában teszek a szomszéd véleményére, és sajnálom, hogy ő nem látja azt a csodát az Életben, amit én. Ő gyomirtó párti, amivel aztán mindent locsol. Szerintem még kávé helyett is azt issza reggelente. Én meg sajnálom a Kertjét, a Természetet, a Földet a mérgek miatt.

No de visszatérve a lényegre, van ám vérehulló fecskefüvem (gyógynövény, például tejnedve szemölcsirtó hatású) is, meg selyemkóróm, meg gyermekláncfüvem ( salátaként is fogyasztható, illetve vértisztító, gyomorjavító, hashajtó, leveleit szeretik a nyulak), árvacsalánom (elég sok van és csodaszép, ahogy virágzik, nemesített változata például gyeppótlóként is helytáll) meg pásztortáskám (vérzéscsillapító, gyulladáscsökkentő és vizelethajtó. Magvai, levelei és gyökere ehetőek), ragadós galajom (teaként idegnyugtató, altató, vérnyomáscsökkentő hatású, a vese, máj, hasnyálmirigy megbetegedésekre jó, külsőleg bőrbetegségek, pattanások kezelésére használják.) meg még elég sok mindent be tudtam azonosítani - na de vissza már nem tudom mondani, hogy miket - határozottan elégedett vagyok. 

Amúgy a betelepített virágaim, a liliom, kövirózsa, fokhagyma, újhagyma, eperpalánta is csodaszépen fejlődnek, a kardvirágok is már kukucskálnak, és szintén dísznövényként ültetett egyéb virágaim is, amiknek viszont nem tudom a nevét - szépen fejlődnek. A menta, citromfű, tárkony is kihajtottak. Sőt, némelyik úgy elszaporodott, hogy ideje a kertben másik helyre is ültetnem belőlük.
Határozottan méhbarát a kertem, ugyanis az orgonám környékén hangos döngicsélés van, és a madárparadicsom is kinyitott, idén is, ugyanis korán reggel a csivitelés ugraszt ki az ágyból (de ki bánja ezt, én nem).

Minél kisebb költséggel járó, természetbarát kertet tervezek létesíteni (valójában ezt túlfejleszteni, ezért fogadom be folyamatosan a más kertekben már túlságosan elszaporodott, így kiirtás okán hajléktalanná vált növénykéket. Így lett liliomom és ma pedig kaptam egy csokor gyöngyvirágot. Igazán masszív kis növényke, mert az őszi adag, amit bevallom elég trehányul ültettem el, megmaradt és még virágzott is. Úgyhogy az új csomagocskának is nagyon, de nagyon örülök.
Végül is nem tenyérnyi a birtokom, úgyhogy megtehetem, hogy dzsungelesítek.
A hétvégi kiránduláskor pedig megállapítottam (ismét), hogy nekem nincs annyi fenyőfa, amennyi elég lenne, úgyhogy örökzöldeket is telepíteni fogok. A hátsó részen van egy csodaszép fenyő, illetve vannak gyümölcsfák, meg akác, és dió is, meg birsalma, elöl akácok vannak telepítve, de még férnek bele fák és azok bizony örökzöldek lesznek.

nyíglődés

Értem én, hogy május van, meg virágzanak a virágok, danolásznak a madárkák... de tessék mondani, milyen évszakot írunk?
Fúj a szél, hideg van és én még mindig télikabátban járok-kelek és nincs benne melegem...

2017. április 29., szombat

Szépségeim

Még mindig eléggé hideg van... egyik reggel, amikor kimentem az udvarra, és éreztem a hideget, láttam a jégréteget a pocsolyán, eszembe jutott az a gyümölcsleves reklám, amiben a gazdák nagy szeretetükben betakargatják a fáikat.. na, pont ezt éreztem én is.. vacogott az orgonám gyönyörű lila virágaival együtt, az almafa csodás rózsaszín ruhájában didergett és én annyira de annyira megmelengettem volna őket... sajnos csak pár vigasztaló szóval tudtam bátorítani a kertemben elő növénytársadalmat... tudom, tudom, nem vagyok százas de az, hogy ki vagy mi számít normálisnak, csak nézőpont kérdése... nekem jó ilyen infantilisnak lenni.


A gyöngyvirág lassan elvirágzik... örömmel látom, hogy évről évre több van a kertemben, nagyon szeretem finom illatos, apró virágait... csodaszép teremtménye Ő is a természetnek...



lélektánc

Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat.

Nem arról van szó, hogy sikerülni fog-e, amit elterveztem, mert az egy percig nem lehet kétséges.

Eddig is ezen dolgoztam, csak sajnos hiába küzdöttem minden erőmmel, valahogy mindig olyan érzésem volt, mintha fejjel mennék a falnak újra és újra, ahhoz, hogy áttörjem végre... most, hogy ez a lelki gát eltűnt, ezzel együtt eltűnt a fal is, és kitárult a világ.

Mint amikor az erőtől duzzadó folyó áttöri a gátakat és szabadon, erővel telve veszi birtokába azt a területet, ami amúgy is az övé lenne.. Hiszen a folyókat is hiába próbálják szabályozni, kordában tartani, gátakat építeni, elfoglalni a területét - a víz az úr. Amikor eljön az ideje, kitör és visszafoglalja azt, ami az övé.
Mert az emberek nem tisztelnek senkit és semmit, azt hiszik, ők mindent és mindenkit szabályozhatnak. A természet pedig, amikor besokall, visszavág. Akkor aztán lehet pislogni, hogy áradás van, hogy az árterületekre épített házak elúsznak...

Most, hogy én is átszakítottam a gátat, ami körém épült, hasonló módon szerzem vissza a területeimet... aki az ártéren hiszi pöffeszkedve, hogy bármit megtehet, elsodrom... persze ez sokaknak nem tetszik, és próbálnak visszaszorítani a gátak mögé, de már nem sikerül nekik... már soha többé nem sikerül nekik.
Mert az emberek azt hiszik, hatalmuk van más emberek felett is. Ez csak addig igaz, amíg van, aki elhiszi, hogy másnak van hatalma felette... én már nem az utóbbi csoportba tartozok :)

Elképesztő változások történnek az életemben. Sokkal nyitottabb vagyok például. Az elméletem, miszerint az intro- és extrovertáltság mértéke egyenlő a lelki sérülések súlyosságával, visszaigazolást nyert. Eddig is, tudatosan dolgoztam azon, hogy ne szigeteljem el magam teljesen, de mostanában nem kell dolgoznom rajta... mert ahogy gyógyítom és gyógyul a lelkem, úgy kerül egyensúlyba ez is. Eddig is megláttam a világ szépségeit, de az embereket amikor csak lehetett, kerültem... most friss tekintettel, tágra nyílt szemmel nézek a világra, egy új oldalát meglátva... nyitott vagyok az emberi kapcsolatokra, az emberekre is, új barátságokra. Igen érdekes és jó tapasztalataim vannak. Vannak még hozzám hasonlók ezen a világon.

Önmagam képviseletébe sem kell annyi tudatos energiát fektetnem, ugyanis ez is természetessé vált.

Mentális erőm is visszatért... azaz, itt volt eddig is, de a bennem lévő fékek sokat tompítottak rajta, illetve sok erőmet vette el a küzdelem az életemért. Megérzéseim, metakommunikációhoz való képességem, az agykontroll teljesen természetesen való használata újult erővel tért vissza életembe.

Ma már teljesen biztos vagyok abban is, hogy a minket körbevevő világ valóban energia. Azt látjuk, amit a rajtunk lévő mentális szemüveg mutat. Az energia pedig irányítható, formálható, alakítható.

Én hittem abban a legvégsőkig, hogy amit én látok az nem lehet a valóság és most megláttam azt a valóságot, amiben végig hittem. Az engem körbevevő fizikai világot is már ez az energia szövi át és formálódik, alakul... végre nekem tetszővé.

Őrültnek hangzik? Őrültnek tűnik? A mentális szabadság egy kész őrület. Felfedezni a képességet, hogy a világ valóban egy energia és mi alakítjuk, egy kész őrület. Élni csak azért, mert jó, ez az élet értelme és kész őrület. Nem kell másmilyennek lenni, mint amilyenek vagyunk, nem kell másoknak megfelelni, ez is kész őrület...  és ha belegondolok, hogy eddig mennyi rosszat teremtettem magamnak mások hatására, na ez is kész őrület... végigjárni a Poklot, majd kijutni belőle.. na ha valami, ez is kész őrület.

Mindig kitartóan hittem abban, hogy na majd én bebizonyítom, hogy máshogy is lehet... ez az, ami nem változik. Sok kihívás van még előttem, felszámolni ezt a trágyakupacot, amiben még ülök, de már tudom, hogy ahol sz.r van, ott bizony póni is van!



kiló-fa-ló

Tavaly - bizonyos bélrendszeri problémák miatt - felszedtem néhány kilót. Nem sokat, csak pont annyit, hogy az aktuális ruhatáramból a nadrá...